Fesztivál > Bartók+ Miskolci Operafesztivál 2013

Bartók+ Miskolci Operafesztivál 2013

Bartók+ Miskolci Operafesztivál 2013

Helyszín: Országosan
Dátum: 2013. június 14.

Jegyvásárlás

Három magyar zeneszerző, Orbán György, Vajda János és Iván Sára új, illetve első művének ősbemutatójával várja a nézőket június 14. és 23. között a Miskolci Bartók Plusz Operafesztivál, amelyen idén is eljátsszák Bartók Béla három színpadi alkotását.

Federico García Lorca műveinek ihletésére készült Vajda János két egyfelvonásos operája, a Don Perlimplin és a Don Cristobal. Az ikerdarab egy történet két olvasata: az öregedő férfi és a fiatal lány szerelmét meséli el szomorú és vidám játékként a debreceni Csokonai Színházzal koprodukcióban - hangzott el a fesztiválszervezők pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.


A Kolozsvári Magyar Opera Orbán György Bűvölet című operáját mutatja be a miskolci operafesztiválon.
"A történet az önpusztító Róma végnapjaiban játszódik, szereplői a túlélés stratégájának hamis alternatívái között lavíroznak. Meghökkentő fejlemények során eszmélnek rá: a szépség és az igazság összefügg" - emelte ki Kesselyák Gergely, a fesztivál igazgatója.


A "legkortársabb kortárs", a Bartók Plusz 2013 legfiatalabb szerzője a tizenhét éves Iván Sára. A diáklány a monarchia hangulatát idézi meg operettjében Ez történt Bécsben címmel, az előadásban a Szegedi Egyetem Zeneművészeti karának hallgatói működnek közre. Iván Sára a Szegedi Egyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola negyedikes tanulója magánének tanszakon.


Tavaly egyetlen rendező (Román Sándor) koncepciójában adták elő Bartók színpadi műveit. Az idén is színpadra kerül mindhárom egyfelvonásos, de három különböző nézőpontból, három különböző társulat előadásában. A kékszakállú herceg vára a Kolozsvári Magyar Opera, A csodálatos mandarin a Nagyszebeni Balettszínház társulata, A fából faragott királyfi a G.G. Tánc Eger produkciójában látható - emelte ki Kesselyák Gergely. Hozzátette, hogy az együttműködések kezdeményezői kívánnak lenni.


Új szerzők, friss és népszerű operai szemlélet megtalálására tesz kísérletet A jövő kulcsa címmel meghirdetett operaíró verseny, amelyre első alkalommal kilenc alkotás érkezett be. A Bartók Plusz zenei felfedezéseit először 2013-ban teszik közkinccsé. A nemzetközi zsűri által kiválasztott darabok közül hármat "felolvasó" operaelőadásként is megismerhet a közönség. A legszebb részletek gálahangversenyen csendülnek fel. A szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján kiválasztott győztes darabot operaelőadásként mutatja be jövőre a Bartók Plusz 2014.
A "Bartókon túli" zeneművek között különlegesnek ígérkezik a Szovjetunióban évekig betiltott új stílusú zenés darab, a Juno és Avos bemutatója a moszkvai Alekszej Ribnyikov Társulat előadásában. A csehországi Liberec színháza Jules Massenet Don Quichotte című operáját hozza Miskolcra.

Jegyek már kaphatóak a Miskolci Operafesztivál 2013-as előadásaira!

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top