Koncert > Rákász Gergely - Mozart Christmas Edition koncert

Rákász Gergely - Mozart Christmas Edition koncert

Rákász Gergely - Mozart Christmas Edition koncert

Helyszín: Budapest
Dátum: 2017. november 25.

Jegyvásárlás

Rákász Gergely - 300 év karácsonyi koncert 2017

Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést szerte Magyarországon. Már ilyen fiatalon David DiFiore amerikai orgonaművész felfigyelt rá, és meghívta az Egyesült Államokba tanulni és hangversenyezni. A koncertezés mellett 2002-ig a Magyar Rádió Intermezzo című műsorát szerkesztette, hogy széles körben megismertesse és megkedveltesse a klasszikusokat a hallgatókkal.
2004-ben a Templomos Lovagrend sorai közé hívta, és lovaggá ütötte.

Művészeti korszakokat bemutató tematikus hangversenysorozataival - Romantika Light, Barokk Light, Látványkoncert – Mozart & Gershwin, L’Orgue Monumentale – vált igazán ismertté itthon. 2008-ban szülővárosa, Győr, Kulturális nagykövetének választotta. Több, mint tíz éve látogat el minden nagy és kisvárosba speciális Iskola Programjával, zenés előadásokat tartva minden tanuló korosztálynak.

Rákász Gergely karácsonyi koncerttel várja 2017. november 25-én az Uránia Filmszínházban

Jegyárak / Szektorárak:

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top