Zenés színház > A költő, ha visszatér

A költő, ha visszatér

A költő, ha visszatér

Helyszín: Kincsem Park
Dátum: 2017. március 15.

Jegyvásárlás

A költő visszatér - Kincsem Park

A Kormorán együttes első rockoperáját idézi meg a Nemzeti Lovas Színház, melynek alaptörténetét Páskándi Géza írta, 1988. augusztus 5-én mutatták be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Koltay Gábor rendezésében. A darab azóta számtalan feldolgozást ért meg, játszották Erdélyben és a Felvidéken is.

A költő visszatér című fantasztikus rockopera, értékes, mégis szinte slágerszerű dalokon keresztül mutatja be az 1848-as forradalmat, melynek kapcsán az 1860-as évek végén egy magyarországi börtönben fogoly vándorszínészek eljátsszák a szabadságharc eseményeit.

Az ősbemutatón olyan nagy nevek játszottak az előadásban mint Iglódi István, Szakácsi Sándor, Kováts Kriszta, Józsa Imre, Varga Miklós, Keresztes Ildikó, Gesztesi Károly, Forgács Péter és Deák Bill Gyula

A költő visszatér 2017. március 15-én Budapesten a Kincsem Parkban lesz látható a Nemzeti Lovas Színház előadásában. Az előadásban Pintér Tibor és a Lovas Színház sztárjai lépnek majd színpadra.

Jegyárak: 3500, 5500, 6500 Ft

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top