Színház > A kaukázusi krétakör

A kaukázusi krétakör

A kaukázusi krétakör

Helyszín: Agárdi Pop Strand
Dátum: 2011-től folyamatosan

Jegyvásárlás

Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör
Zenés színmű
Az 1945-ben elkészült darabban Brecht az ótestamentumi salamoni ítélet és a régi kínai krétakör-mese motívumait alakítja saját képére. A történet a régi Grúziában játszódik, ahol polgárháború dúl. Gruse konyhalány nem tudja megtenni, hogy az üldözők kénye-kedvére hagyja a lefejezett kormányzó kisfiát, akit menekülő anyja egyszerűen ottfelejtett a földön. A szerelmet is feláldozva magával viszi, gondoskodik róla, gyerekévé fogadja. A lázadás leverése után visszatér a kormányzóné, és visszaköveteli a fiút. A per a falusi írnokból bíróvá emelkedett Acdak elé kerül, aki próbára teszi a peres feleket: krétával kört rajzoltat a földre, abba állítja a gyereket. Az az igazi anyja, akinek elég ereje lesz, hogy a körből a maga oldalára rántsa..

Paul Dessau zenéjével igazi, kísérletező zenés színházi produkció készül, mely a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen mesterképzésben résztvevő Nádasdy Kálmán-díjas fiatal alkotó, Somogyi Szilárd diploma-vizsgaelőadása is egyben.

Gruse – Peller Anna
Gruse – Szendy Szilvi
Énekes – Szabó P. Szilveszter
Natela Abasvili – Náray Erika
Acdak – Faragó András
Szimon Csacsava – Makranczi Zalán
Szimon Csacsava – Boncsér Gergely
Hájas herceg – Jantyik Csaba
Kövér komorna, Parasztasszony, Anyós, Rokkant – Nádasi Veronika
Adjutáns, Zenész, Első vértes, Paraszt, Muzsikus – Pirgel Dávid
Zsaroló és más szerepek – Czigány Judit
Első ügyvéd és más szerepek – Kocsis Dénes
Második ügyvéd és más szerepek – Angler Balázs
Georgi Abasvili és más szerepek – Ambruzs Ádám
Sauva és más szerepek – Zádori Szilárd


Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top