Család > Arnold Schwarzenegger Budapesten

Arnold Schwarzenegger Budapesten

Arnold Schwarzenegger Budapesten

Helyszín: Papp László Sportaréna Budapest
Dátum: 2015. február 22.

Jegyvásárlás

2015. február 22-én Budapesten a Papp László Sportarénában rendezik meg a Siker Nap 2015 rendezvényt Arnold Schwarzeneggerrel.

Arnold Schwarzenegger Golden Globe-díjas osztrák születésű amerikai színész, testépítő, üzletember és politikus; az USA Kalifornia államának 38. kormányzója. Fiatalkorában testépítő eredményeivel ért el komoly sikereket, majd hollywoodi akciófilmjeivel vált világhírűvé.

1988-ban már járt Magyarországon a Vörös zsaru című film forgatásakor. Ez volt az első amerikai film, ami engedélyt kapott arra, hogy a moszkvai Vörös téren forgassák le – azonban a legtöbb Oroszországban rendezett jelenetet végül Magyarországon vették fel.

A Siker-Nap szervezői egyébként korábban már Magyarországra hozták Dan Millmant, A békés harcos útja című könyv íróját is.

Arnold Schwarzenegger budapesti látogatásán egy érdekes előadást tart majd, amiből megtanulhatjuk hogyan lehetünk siekresebbek és hogyan tehetjük mások életét is jobbá?! Arnold Schwarzenegger budapesti előadására már árulják a jegyeket!

A Siker napon Hozleter Fanny Mosolyka, Szalay Balázs, Bankő Vilmos Dr. Kemény Dénes mellett számos kivánlóság ott lesz.

A sportot: Balogh Gábor, Berki Krisztián, Béres Alexandra, Dudás Miklós, Katus Attila, Dr. Kiss Gergely, Kiss Tamás, Kozmann György, ozsváth Miklós, a Sióktató válogatott, Somfai Mátyás, Storcz Botond, Szalay-Dakar Team, Talmácsi Gábor képviselik.

Az üzleti életből Rubint Réka és Schorbert Norbert, Benkő Vilmos, Ignáth András, Kósa Erika, Dr. Ládi Szabolcs, Nagy Béle, Tonk Emil, Dr Papp János (E-fit), is megosztja történetét.

Emellett fellép AKA Bass Live, Animal Cannibals, Danny Blue, Deniz, DJ L, DJ Revolution, DR BRS, Halott Pénz, Hevesi Tamás, Julia Carpenter, Kelemen kabátban, Lotfi Begi, New Level Empire, Rakonczai testvérek, Rippel Brothers, a Virtuózok kamarazenekar, Succces League Session és Wolfie.

Program terv:
11:00 Kapunyitás
12:00 Kezdés, Kiemelt tehetségek előadásai: Blaise és a sikerdal, Év embere orvoscsoport, Varga Róbert, Benkő Vilmos és fiatal tehetségek, Dr.Ládi Szabolcs, Animal Cannibals
14:00-15:00 Szünet
15:00-17:00 Sikeres sportolók előadásai: Deniz, Rippel testvérek, Rakonczay Gábor, Kemény Dénes
17:00-18:00 Szünet - Komolyzenei koncert
18:00-19:30 Sikeres üzletemberek előadásai: Efit sikersztorija, Scitec Nutrition sikersztorija, Kósa Erika, Gerendai Károly, Andy Vajna, Julia Carpenter
19:30-20:30 Arnold Schwarzenegger előadása
20:30-20:45 Sikerember díjátadó

 

 

Jegytípusok:

15000 Ft - Izmos vagyok 
18000 Ft - Mr Universe
22000 Ft - Conan a barbár
30000 Ft - Terminator VIP
50000 Ft - Governor
500.000 Ft VIP jegy - Egésznapos VIP belépő, soronkívüli bejutás, névre szóló hely közvetlenül az első sorban a színpad előtt, egésznapos étel-ital ellátás, az előadások után a VIP szobában lehetőség találkozóra, 1db fotó Arnold Schwarzeneggerre lés a sikernap előadóival, kérdezz személyesen Arnoldtól

KEDVEZMÉNYES JEGYEK NOVEMBER 15-ig  12990, 15900, 18990, 25990, 429990, 67990, 429000 Ft áron.

 

 

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top