Zenés színház > A Púpos musical

A Púpos musical

A Púpos musical

Helyszín:
Dátum: 2012. 07. 13.

Jegyvásárlás

2012 nyarán mutatja be a 10 éves jubileumát idén ünneplő komáromi Magyarock Dalszínház Másik Lehel és Vizeli Csaba A púpos című musicaljét. Paul Féval nagysikerű romantikus kalandregénye alapján készült új magyar musical 2010-ben a Madách Színház musical pályázatán döntőbe jutott, s azóta tervezi a társulat a színpadi megvalósítását. Lagardére lovag kalandos története számtalan filmfeldolgozás után idén júliusban végre a musicalszínpadot is meghódítja.

"Már a Madách pályázat idején elterveztük, hogy mindenképpen színpadra állítjuk a darabot, de közben érkezett egy felkérésünk a Fehérlaposok című rockopera megírására, így a bemutatót az idei nyárra kellett áttennünk. Az elmúlt időszakot természetesen kihasználtuk, s igyekeztük a darabot még jobbá tenni. A keresztmetszet előadás tapasztalatait és a visszajelzéseket felhasználva bizonyos részeket kiigazítottunk a műben, illetve az általunk hiányosnak ítélt részeken még új dalok is kerültek a musicalbe." - foglalja össze Vizeli Csaba a darab írója az elmúlt két év történéseit. A társulat vezetője egyébként az ősbemutató társrendezője is lesz, Bakó Gáborral, a Miss Saigon, a Nyomorultak, az Aida és számos nagysikerű színházi előadás koreográfusával közösen.

"Bakóval már a 2008-as Will Shakespeare bemutatónkon is kiválóan tudtunk együtt dolgozni, s a színpadi megvalósításnál már a kezdetektől fogva az ő személyében gondolkoztunk. nagyon inspiráló ötleteket adott az új dalok hangulatához, tempójához is." – meséli Másik lehel zeneszerző.

A Magyarock Dalszínház társulatát ismét több vendégművész is fogja erősíteni. Lagardére lovag szerepében Pankotay Pétert láthatja a közönség, aki a Madách pályázatán is alakította a lovagot, de rajta kívül még mások is színpadra lépnek a Madáchos csapatból.

A musical ősbemutatóját a komáromi Jókai ligetben felállított szabadtéri színpadon tartja a társulat 2012. július 13-án 21.00 órától. További előadások: július 14-15.

Jegyvásárlás

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top